 |
Az egyházmegye története [ Bibliográfia | Kiadványsorozat ] |
Pécs elődje, a római kori Sopianae városa virágkorában, a 4. században jelentős keresztény közösséggel rendelkezett, amely azonban nem érte meg a magyar honfoglalást. A pécsi egyházmegyét Szent István király alapította. 1009-ben kelt töredékes alapítólevele szerint területe Tolna, Baranya, Pozsega, és Valkó vármegyékre terjedt ki. Egyik első püspöke a Pannonhalmán tanult Boldog Mór volt, az első magyaroroszági legenda, Szt. Zoerard/András és Benedek remeték életrajzának szerzője. A püspöki székhely és az ott működő káptalani iskola a középkori dél-magyarországi műveltség fontos központja volt. 1367-ben Koppenbachi Vilmos püspök (és királyi kancellár) rövid életű egyetemet is alapított a városban. A középkor végén Pécsnek is olyan művelt humanista püspökei voltak, mint a költő Janus Pannonius (1459–1472) vagy Szatmári György (1505–1521), akinek nevéhez fűződik a püspöki palota és a tettyei nyaraló, az „Aedes Sacmarianae” reneszánsz stílusú átépíttetése.
1526-ban csulai Móré Fülöp püspök (1523–1526) a mohácsi csatatéren vesztette életét és 1543-ra a törökök Pécs városát is elfoglalták. A káptalan először Szigetvárra, majd 1566-ban Pozsonyba tette át székhelyét. Eközben a katolikus papság szinte teljesen eltűnt a török uralom alá kerülő egyházmegye területéről, ahol ugyanakkor gyorsan elterjedtek a reformáció kálvini és unitárius irányzatai. 1548-tól 1687-ig a pécsi püspökök nem léptek az egyházmegye területére, azt csak a Bosznia felől érkező missziós püspökkök vizitálták. 1612-től a magyarországi jezsuiták tartottak fönn missziót Pécsett, akik többnyire a püspökök általános helynökei is voltak. Miután 1686-ban Pécset visszafoglalták a császári csapatok, a missziót teljes kollégiummá fejesztették.
Az egyházmegyéjüket immár személyesen kormányzó pécsi püspököknek azonban ennek ellenére igen nehéz dolguk volt. Többnyire romos templomok és szegény hívők fogadták őket. Radonay Mátyás Ignác püspök (1687–1703) elsősorban a püspökség birtokainak visszaszerzésével volt elfoglalva, Nesselrode Ferenc (1703–1732) azonban 1714-ben már egyházmegyei zsinatot is összehívott, 1746-ban Berényi Zsigmond (1740–1748) pedig szemináriumot alapított Pécsett. A 18. század legjelentősebb pécsi püspöke, Klimó György volt (1751–1777), aki számos templomot építtetett, támogatta az egyházmegye múltjának föltárását, 1774-ben pedig könyvtárát megynyitotta a nyilvánosság számára.
A 19. század pécsi püspökei főként a katolikus iskolai hálózat fejlesztésért tettek sokat. Szepesy Ignác (1828–1838) egyházmegyei tanítóképzőt és joglíceumot alapított (utóbbi számára nyomdát is berendezett), utódja Scitovszky János (1838–1848) pedig nőnevelő intézetet létesített Pécsett a Miasszonyunkról nevezett (Notre Dame) nővérek vezetésével és sokat áldozott a falusi iskolákra is, amelyeket rendszeresen látogatott. Dulánszky Nándor (1877–1896) tíz leánynevelő intézetet hozott létre, Hetyey Sámuel (1897–1903) mind anyagi, mind szervezeti tekintetben rendbe hozta a Püspöki Joglíceumot és a Tanítóképző Intézetet, Zichy Gyula (1905–1925) pedig 1912 és 1914 között fölépíttette a jezsuita rend számára a pécsi Pius gimnáziumot. Dulánszky püspök volt az is, aki 1882 és 1891 között neoromán stílusban újíttatta meg a pécsi székesegyházat, ahol újból bevezettette a gregorián miséket. Zichy püspök pedig megindította a Dunántúl című napilapot és megvásárolta a Dunántúli Nyomdát.
Az első világháborút követően az egyházmegye déli részét szerb csapatok szállták meg, majd a trianoni békével a püspökségnek a Drávától délre eső területe végleg Jugoszláviához került, és utóbb a djakovói püspökséghez csatolták. A határváltozások következtében viszont Pécsre költözött a pozsonyi Erzsébet Tudományegyetem, amelynek a püspökség átadott több épületet, valamint örökös letétként a Klimó-féle püspöki könyvtárat is.
Virág Ferenc püspök (1926-1958) elsősorban lelkipásztori tevékenységére helyezte a hangsúlyt. Gondoskodott a hitoktatásról és számos vallásos egyesületet alapított. A kommunista diktatúra azonban 1946-tól kezdve néhány év alatt mind ezeket, mind az iskolarendszert fölszámolta. Még a szeminárium is megszűnt, az egyházmegye kispapjai Győrbe kerültek. Rogács Ferenc (1948–1861) mindössze 3 évig volt megyéspüspök, igaz, előtte pedig 10 éven keresztül Virág püspök mellett segédpüspök. Precízitását a Püspöki Levéltárban található terjedelmes irodalmi hagyatéka jelzi. A következő püspöknek, Cserháti Józsefnek (káptalani helynök 1961-től, apostoli kormányzó 1964-től, püspök 1969–1989) szintúgy korlátozott körülmények között kellett működnie. Ő maga azonban részt vehetett a II. Vatikáni Zsinaton, és ő vezette be egyházmegyéjében a zsinat liturgikus és egyéb újításait. Utóda, Mayer Mihály számára (1989–) elsősorban a súlyos paphiány jelentett kihívást, amely miatt sok plébániát kellett összevonni. A helyzet javítására már 1990-ben újraindította a szemináriumot és hittudományi főiskolát alapított, az 1998-ban tartott egyházmegyei zsinat pedig a világiak bevonását tervezte a lelkipásztori munkába.
 |
| A pécsi püspökvár, középen a levéltári célra szolgáló torony |
A török hódoltság utáni püspökök iratanyaga a 18. század elejétől, de főként csak Berényi Zsigmond idejétől kezdve (1738–1748) maradt fönn folyamatosan. Klimó György alatt (1751–1777) a püspöki levéltárnak már önálló helyisége volt a pécsi püspökvárban. Szepessy Ignác püspöksége (1828–1838) idején a levéltárat a Klimó által csilagvizsgálóvá átalakított régi torony második emeletén helyezték el. Ide kerültek a vikáriusi és a szentszéki iratok is, amelyeket a püspöki iratoktól elválasztva, időrend szerint rendeztek. A 19. század végétől a torony első, majd harmadik emelete is levéltári célokat szolgált. A levéltárból azonban sok fontos irat hiányzik, főként Brüsztle József (1817–1896) egyházmegyés pap kutatásainak köszönhetően, aki a 19. század második felében sok iratot kiemelt eredeti helyéről, amelyek halála után nem kerültek vissza a levéltárba, hanem utóbb elégették őket. A második világháborút követő években a püspöki levéltárban helyezték el az Egyházmegyei Főtanfelügyelőség és a püspöki uradalom megmaradt iratanyagait is.
Bár a székeskáptalan hiteleshelyi irattárát már a tatárjárás idején egy külön camera-ban őrizték, sem ez, sem a káptalan középkori magánlevéltára nem maradt fönn. Az iratok nagy része 1543-ban, az oszmán hódítók előli menekülés közben veszett el. Koller József levéltárosnak a 18. század végén csupán néhány darabot sikerült fölkutatnia, még kevesebbet visszaszereznie. Koller készítette el 18. századtól induló káptalani levéltár jegyzékét és mutatóját is. Ezt a máig használható segédletet 1830-tól Aigl Pál, majd a 20. században Rézbányai József és Szentkirályi István kanonokok folytatták. Külön ki kell emelni Petrovich Ede (1898–1987) levéltárvezetőt, aki több mint 20 éven keresztül komoly leltározó és kutatómunkát folytatott mindkét levéltárban. Az általa készített segédletek nélkülözhetetlenek a levéltári anyagban történő eligazodáshoz.
2004.