| Honlap | http://archivum.piarista.hu |
| Cím | 1052 Budapest, Piarista köz 1. |
| Telefon | 1/4864-485 |
| Fax | – |
| archivum(contra)piarista.hu | |
| Nyitvatartás | hétfő-szerda 9–17, előzetes megbeszélés szerint |
A rendtartomány története [ Bibliográfia | Kiadványsorozat ]
|
A rendtartomány története [ Bibliográfia | Kiadványsorozat ] |
A Kegyes Iskolák Rendjét a spanyol származású Kalazanci Szt. József (1556-1648) alapította, aki 1597-től kezdve munkatársaival „kegyes”, azaz ingyenes és vallásos iskolákat működtetett Rómában. A piarista iskokák kezdetben elsősorban anyanyelvű, elemi szintű képzést nyújtottak, de a rend tevékenységében egyre inkább a közép- sőt a felsőfokú oktatásra helyeződött a hangsúly. Közép-európai intézményeikben (amelyek közül az első 1633-ban a morvaországi Nikolsburgban nyílt meg) már szinte kizárólag csak latin nyelvű, gimnáziumi osztályok voltak, gyakran kiegészítve tanítási rendszerük egyik sajátos elemével, a matematikai osztállyal. A rend első magyarországi rendház 1642-ben jött létre az akkor Lengyelországhoz elzálogosított szepességi Podolinban. Magyarország közigazgatási területén először Privigyén (1666), majd Breznóbányán (1673) és a Pozsony melletti Szentgyörgyön (1685) alapítottak piarista rendházakat. Utóbbiak 1692-ig a lengyel, majd rövid átmeneti időszak után 1695-től „viceprovincia”-ként a Németországi Rendtartományhoz (Provincia Germaniae) tartoztak.
A török és kuruc háborúk lezárultával a piaristák nagyarányú terjeszkedésbe kezdtek, amelynek következtében 1721-ben létrejött az önálló magyar rendtartomány. Az új alapítások közül nem egy később országos jelentőségűvé vált, például a nyitrai (1698), a veszprémi (1711), a pesti (1717) vagy a szegedi (1720) gimnáziumok. A 18. század során rend tagjai a tanítás mellett szívesen elvállalták városi plébániák adminisztrációját is (pl. Breznóbányán, Szegeden, Máramarosszigeten) és részben a plébániai jövedelmekből tartották fönn kollégiumaikat. Több helyen nemesi konviktust (Nyitra, Debrecen, Vác, Szentanna) és filozófiai kurzust (Pest, Szeged, Kalocsa, Vác, Tata) is vezettek, 1763-tól pedig Szencen egy felsőfokú közgazdasági iskolát (Collegium Oeconomicum) indítottak, amely azonban 1776-ban egy tűzvész folytán megszűnt. A piaristák elsőként honosították meg a magyarországi katolikus iskolákban a kísérleteken alapuló „új filozófia” oktatását. Az 1770-es évek végén végén már 27 piarista iskola működött Magyarországon, beleértve azt a négyet is, amelyet a feloszlatott jezsuita rendtől vettek át 1776-ban (Kolozsvár, Kőszeg, Selmecbánya, Trencsén). 1782-től a podolini rendház is a magyar rendtartományhoz tartozott.
II. József reformjai következtében egy rendház megszűnt (Medgyes), kettő más városba költözött (Tokajból Sátoraljaújhelyre, illetve Szentannáról Temesvárra), továbbá 1781-től a magyarországi piaristáknak meg kellett szakítaniuk kapcsolataikat a rend római központjával. Az egység helyreállítására csupán 1904-ben került sor.
A 19. század első felében három újabb helyen kezdtek tanítani a piaristák Magyarországon: Léván (a bencéseknek átengedett kőszegi iskola helyett 1815-ben), a budai egykori jezsuita iskolában (1832) és Nagybecskereken (1846). 1806-ban rend megkapta az egykori fehérvári őrkanonokság Somogy megyei (mernyei) uradalmát. Az 1848/1849-es szabadságharc vihara a magyar piarista rendet is megtépázta. 1848 őszén a rend vezetői elbocsátották az összes növendéket, majd 1850 és 1852 között az osztrák kormányzat tiltotta novíciusok fölvételét. Ugyancsak a kormányzat vette el a rendtől a budai iskolát 1851-ben, majd a kalocsait az érsek adta át a jezsuitáknak 1860-ban. A breznóbányai (1857), korponai (1874) és besztercei (1878) intézetekről a megnövekvő oktatásügyi követelmények miatt kellett lemondania a rendnek.
Trianon előtt közvetlenül 24 piarista rendház és iskola volt Magyarországon, amelyekből azonban csupán 10 maradt magyar területen. Kilenc Csehszlovákia, négy Románia (ezek az 1920-as években önálló rendtartományokká szerveződtek), a nagybecskereki gimnázium pedig Jugoszlávia területére került. Ezen iskolák legtöbbjét államosították, csupán Kolozsvárott és Temesváron működhetett tovább egy-egy gimnázium. Magyarországon azonban a világháború és a forradalmak elmúltával a rend új virágzást élt meg, még a század elején megkezdett rendi reformnak köszönhetően, amely lassan leszámolt a 19. századi magyar piaristák elvilágiasodott szemléletével és életmódjával. E korszak legnevesebb, országos hatású piarista egyéniségei a teológus Schütz Antal (1880–1953) és a költő Sík Sándor (1889–1963) voltak.
A kommunista diktatúra 1948-ban államosította a rend iskoláit, majd 1950 nyarán hat rendház lakóit kényszerlakhelyre deportálta. Az 1950. évi egyezmény ugyan lehetővé tette, hogy a rendtartomány újból megnyithassa két iskoláját (Budapesten és Kecskeméten), de a 237 szerzetesből csak 90-en maradhattak meg a rendi keretben. A diktatúra bukása után négy piarista iskola (és rendház) nyílt meg újra: Vácott (1991), Szegeden (1991), Nagykanizsán (1992) és Mosonmagyaróvárott (1994). Ezenkívül a rendtartomány Gödön építőipari szakmunkásképző iskolát(1991-től), Sátoraljaújhelyen diákotthont (1992-től), Szegeden pedig egyetemi szakkollégiumot tart fönn (1992-től).
 |
 |
 |
| A Mikszáth Kálmán téri piarista épület, amelyből a rend intézményei (köztük a levéltár) 2011-ben költöztek ki | A régi levéltár bejárata és ablakai (alul) a Mikszáth téri rendház udvarán | Részlet a régi levéltár raktárából |
A magyar rendtartomány levéltárát 1692-ben hozta létre a magyarországi piarista rendházak élére akkor kinevezett commissarius generalis, Mösch Lukács (a S. Edmundo). Bár három évvel később megszűnt a magyarországi piaristák önállósága, a német rendtartomány (Provincia Germaniae) alá rendelt viceprovinciálisaik végig megtartották önálló iratkezelésüket és levéltárukat, egészen 1721-ig, a teljes jogú magyar rendtartomány létrejöttéig. A tartományfőnökség mellett azonban az egyes rendházaknak is megvoltak a saját levéltáraik, amelyek természetesen részben régebbiek voltak a rendtartományénál. Mindkét fajta levéltárban elsősorban különféle másolati könyvek voltak, amelyekbe a rendkormányzattal kapcsolatos rendeleteket, kimutatásokat, és egyéb följegyzéseket másoltak.
A rendtartományi elöljárók székhelye kezdettől fogva Privigyén volt, az ottani rendházban tartották a levéltárat is. A 18. század első felében a tartományfőnökök sokat tartózkodtak Nyitrán, majd 1757-ben Cörver János provinciális Pestre tette ét székhelyét és levéltárát is. Itt az iratokat többször is rendezték, először Kácsor Keresztély asszisztens 1784-ben, majd Dományi Márk exprovinciális és Hegedűs Alajos tartományfőnöki titkár 1809-ben. A fontosabb iratokat ekkor témakörök szerint 60 fiókba (forulus) osztották. Az egyes fiókokba alkalmilag, egészen a 19. század végéig újabb iratokat is helyeztek, de a tartományfőnökségen összegyűlt 19. századi iratok többségét külön kezelték. Ezeket eleinte időszakosan, majd a század második felétől folyamatosan iktatták is. A két gyűjteményt a 20. század elején „archivum”-nak, illetve „rendfőnöki irattárnak” nevezték.
Az „archivum” újabb rendezésére az új budapesti rendház fölépülte után, 1920 és 1922 között került sor. Jászai Rezső levéltáros megtartotta a levéltár régi egységeit, a forulus-okat, de azokat új polcokra és rendbe helyezte, továbbá kiegészítette az „archivum”-ban időközben fölhalmozódott egyéb iratokkal. A 19. század végétől ugyanis számos rendház és iskola értékesnek ítélt régi iratait gyűjtötték be a rendtartományi levéltárba (többek között Podolinból, Privigyéről, Breznóbányáról). Ezenfelül a tartományfőnökség levéltárába gyűjtötték össze a 18. századtól kezdve az elhunyt piaristák által hátrahagyott kéziratokat is, amely gyűjtemény a 20. század elején már terjedelmes irathagyatékokkal is bővült. Mindezeket azonban Jászai a proveniencia elvének szinte teljes figyelmen kívül hagyásával rendezte össze és új segédletet sem készített, hanem az 1809. évi lajstromkönyvet javította és bővítette.
1953-ban, amikor a piaristáknak el kellett hagyniuk a Váci utcai rendházat, a levéltár továbbra is a régi épületben maradt (mivel a levéltéri szekrények nem fértek volna be a Mikszáth Kálmán téri rendházba), sőt a „rendfőnöki irattár” anyagát is mellé helyezték. 1961 decembere és 1962 februárja között azután az egész anyagot a Szent István bazilika sekrestyéje fölötti termekbe költöztették. A helyiség azonban később beázott, a szekrények tönkrementek, így 1978-ban a levéltárat a Mikszáth Kálmán téri piarista gimnázium udvarára nyíló egyik földszinti helyiségbe szállították, ahol máig található. Időközben, 1974-ben Csányi László új lajstromokat készített a levéltárról. Sajnos azonban a provenienciára ő sem volt tekintettel, így az 1990-es évektől a levéltári munka legfontosabb célja az összetartozó sorozatok és fondok rekonstruciója volt.
Hosszú előkészület után a levéltár 2011 júliusában ismét a régi, Váci utcai piarista épületbe költözött vissza, ahol a raktár a pincében, a munkaszoba az I. emeleten kapott helyet. A költözés során az addig szétszórt iratokat fondokká egyesítették, és a törzszámok rendjében helyezték el.
 |
 |
 |
| Összetűzés a szepesolaszi katolikusok és evangélikusok között 1672-ben, Hanacius Ferenc (a S. Wenceslao) rajza önéletírásában, 1695 körül (Manuscripta, Ser. alt., 1). | A máramarosszigeti piarista kollégium királyi alapítólevele, 1736 (Diplomata fundationum, 22). | Piarista tanárok az 1860-as években, Váry Gellért rajza önéletírásában, 1878 (Váry Gellért hagy.) |
Koltai András, 2004.