 |
A főegyházmegye története [ Bibliográfia | Kiadványsorozat ] |
A 10. század legvégén Géza fejedelem által alapított egyházmegye széles sávban húzódott keresztül a Dunántúlon a Drávától egészen a Dunáig. Területe a középkorban magában foglalta Somogy, Zala, Veszprém és Fejér megyéket, valamint a később megszűnt Pilis megyét. A püspökség több szállal kötődött a magyar királynékhoz. Veszprém, már Géza fejedelem felesége, Sarolt óta a „királynék városa” volt. Az egyházmegye főpásztorának volt joga a királynék megkoronázása, s egyben ők lettek a mindenkori királyné kancellárjai. Az uralkodók gyakran bíztak rájuk diplomáciai szolgálatokat. A diplomata-püspökök sorában a legismertebb a Mátyás király idején élt Vetési Albert (1458–1486) volt. A 15. század második felétől egyre több püspök kényszerült katonai feladatok felvállalására is, mint például a híres törökverő Beriszló Péter (1512–1520).
A 16. század török hódításai nem kímélték az egyházmegye területét sem. A Balatontól délre és keletre elterülő védtelenebb területek már a hódítás első évtizedeiben az oszmánok kezére kerültek, de maga a püspöki székhely, Veszprém sem volt biztonságban. Emiatt 1544-ben mind a káptalan, mind a püspök úgy döntöttek, hogy elhagyják a várost. A káptalan Sopronba, a püspök pedig védettebb várába Sümegre költözött. Magát Veszprémet első ízben 1552-ben foglalták el a török csapatok másfél évtizedre. Ezen kívül még további két alkalommal került a törökök kezébe a tizenötéves háború harcaiban, 1593 és 1598 között; illetve egy rövid időre 1683-ban. E néhány év kivételével magyar (és német) végvári katonaság uralta a települést. A Sümegen élő vagy országos politikai feladatokkal megbízott püspököknek kevés lehetőségük nyílt az egyházmegyéjükben élő hívek lelkigondozására. A káptalan már 1630-ban visszaköltözött vissza a városba, a püspök visszatérésére pedig még egy évszázadot kellett várni.
A 18. század elejétől az egymást követő püspökök, főként Volkra Ottó János (1710–1720), Acsády Ádám (1725–1744) és Padányi Bíró Márton (1745–1762) nagy eréllyel láttak hozzá az újjászervezéshez. Az elpusztult templomok, plébániák felújítása és újjászervezése, a protestánsok áttérítése, valamint a papnevelés újjáélesztése mellett gondot fordítottak az egyházi fegyelem megszilárdítására is. Erre az időszakra esik az egyházmegye területének első nagy átszervezése is. 1777-ben Fejér megye területén létrehozták a székesfehérvári püspökséget, a vasi és nyugat-zalai plébániákat pedig az újonnan alapított szombathelyi püspökséghez csatolták. Ugyanekkor került át a pápai főesperesség a győri püspökségtől a veszprémihez. Az egyházmegye 19. századi főpásztorai közül Kopácsy József (1825–1842) a nemzeti ügy támogatójaként 1833-ban elrendelte a magyarnyelvű anyakönyvvezetést, 1834-ben tanítóképzőt alapított, Ranolder János (1849–1875) pedig elsősorban az az irgalmas nővérek számára alapított lányiskoláival (a Ranolder-intézetekkel) tette emlékezetessé nevét.
A 20. század elején Hornig Károly püspök (1888–1917) a magyar püspökök közül elsőként adatta ki a püspökség római okmánytárát, 1907–1910 között pedig neoromán stílusban „restauráltatta” a székesegyházat. A század második fele azonban ismételt megpróbáltatásokat hozott úgy az ország, mint az egyház életébe. A második világháború alatt volt az egyházmegye püspöke Mindszenty József (1944–1945), a későbbi prímás, akit akkor a nyilas diktatúra zárt börtönbe. Egyik utódja, Badalik Bertalan (1949–1965) domonkos szerzetes a kommunista diktatúra alatt, 1957-től főpásztori idejének második felét, hejcei magányban, egyházmegyéjétől távol volt kénytelen tölteni. A rendszerváltozást követően, 1993-ban újabb szervezeti átalakuláson esett át az egyházmegye. A Balatontól délre eső Somogy és Zala megyei területekből II. János Pál pápa létrehozta a kaposvári püspökséget, s ezzel együtt Veszprémet érseki rangra emelte.
 |
 |
 |
| A levéltár és a könyvtár közös kutatóterme | Körmendy József atya munka közben a levéltár raktárában | A káptalani levéltár raktári dobozai |
A levéltár közel egyidős magával az egyházmegyével, mivel az egyházmegyére vonatkozó oklevelek megőrzésére itt is gondosan ügyeltek. Bár a középkor folyamán többször is tűzvész pusztított benne (például 1276-ban, Csák Péter rablótámadásakor, valamint 1381-ben), mégis a két levéltárban összesen mintegy 1800 középkori oklevél maradt fönn. A püspöki és káptalani birtokok (és persze az ezekre vonatkozó oklevelek) megosztásától (12–13. század) beszélhetünk külön püspöki és káptalani levéltárról, bár ezek helyileg nem különültek el egymástól. Mindkettőt a székesegyház sekrestyéjében őrizték a kincstárral együtt. A két levéltár csak 1544-ben vált el egymástól, amikor is az előbbi Sopronba került, míg az utóbbit Sümegre szállították.
A kanonokok már a 17. században visszahozták irataikat Veszprémbe, ahol őrzési helyüknek ismét a székesegyház sekrestyéjét jelölték ki. A káptalan már a középkorban is működött hiteleshelyként, majd a soproni száműzetés évszázada után ismételten végeztek hiteleshelyi feladatokat. Az ennek nyomát őrző jegyzőkönyvek alkotják a káptalani hiteleshelyi levéltár magvát. (Ez ma letétként a Veszprém Megyei Levéltárban található.) A káptalani levéltár másik része a káptalan magánlevéltára. Itt találhatóak a káptalan birtokjogaira vonatkozó oklevelek, a káptalant és a püspökséget érintő pápai bullák, a tizedügyek szabályozására vonatkozó iratok, valamint egyebek mellett a gazdasági jegyzőkönyvek. A káptalani levéltárról 1881-ben lajstrom készült, okleveleit pedig 1903-ban Lukcsics József rendezte. Ekkor az iratok a székesegyház sekrestyéje fölötti helyiségekben voltak.
A püspöki levéltár egészen a 18. század derekáig Sümegen maradt. 1717-ben, a török háború hírére Volkra Ottó János püspök a győri káptalannál helyezte el a fontosabb birtokjogi okmányokat, amelyek azonban ott elpusztultak. Végül Padányi Bíró Márton püspök (1745–1762) az iratanyagot Sümegről a veszprémi püspöki palotába szállíttatta. Utóda, Koller Ignác püspök (1762–1772) saját iratait és a levéltárból kiemelt egyéb iratokat külön gyűjtötte, ebből alakult ki az ún. Koller-gyűjtemény. A püspöki levéltár első komoly rendezésére az 1830-as években került sor, amikor az iratokat tartalmi alapon sorozatokba osztották be, és azokon belül esperességek és plébániák szerint rendezték. Ugyanakkor, 1835-től áttértek az iratok folyamatos, folyószám szerinti elhelyezésére is. A püspöki levéltár anyagának legfontosabb oklevelei (köztük több mint 600 darab középkori) 1895-ban letétként a káptalani levéltárba kerültek.
A püspöki jószágkormányzósághoz és az uradalmakhoz (Karád, Sümegi, Veszprém központtal) kapcsolódó gazdasági iratanyagot külön gazdasági levéltárban helyezték al a jószágkormányzóságon. Ennek azonban csak egy része került a püspöki levéltárba, mivel 1925-ben helyszűke miatt az aktualitásukat vesztett iratokat kiselejtezték és papírmalomba akarták adni. A kiselejtezett anyag egy részét Pfeiffer János püspöki levéltáros mentette meg, egy másik része a vármegyei múzeumba került, az iratok többsége azonban odaveszett.
A székesegyház felújítása miatt 1907-től a káptalani levéltár is nehéz helyzetbe került. Eleinte kanonoki házakban (Aggpapok háza, Körmendy-ház, Dubniczay-ház) helyezték el, egyik helyről a másikra költöztetve, majd végül 1972-ban az egykori ferences kolostor emeletén kapott megfelelő helyet. A megváltozott viszonyokhoz alkalmazkodott az egyházmegye vezetése, amikor a káptalani levéltárat a püspöki levéltáros felügyelete alá helyezte, majd 1993-ban az addig önálló levéltárakat szervezetileg is összevonta.
Hermann István, 2004.